Szigligeti Ivett a gyerekekkel a szüleihez költözött, Dudás Miki még harcol kapcsolatukért

Immáron sokadszor szakított egymással Dudás Miki és Szigligeti Ivett. Eddig mindig sikerült rendbe hozni a kapcsolatukat, és talán most is van rá esély… A Blikk.hu információi szerint a modell volt az, aki két gyermekével elköltözött a közös otthonból a szüleihez, a világbajnok kajakos pedig szeretné visszakapni családját, s ezért harcol. Persze, nem tudni, sikerül-e neki, hiszen a barátai szerint Miki nem a hűség mintaképe.

Néhány nappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy a pár 9 együtt töltött év után döntött a szakítás mellett.

Az elhatározásuk talán nem végleges, hiszen már korábban is került válságba a kapcsolatuk.

A Blikk.hu megkereste Mikit és Ivettet is, azonban nem akartak nyilatkozni. Ismerőseiktől viszont megtudtak néhány részletet. Ők elmondták, hogy a kajakos harcol a családjáért, szeretné a nejét és a gyermekeit visszakapni.

em tudjuk pontosan, mi miatt döntöttek úgy, hogy ismét szakítanak, de hát tudjuk, hogy Miki nem a hűség mintaképe, ami miatt már többször voltak problémáik – mesélte az informátor. – Nagyjából egy hónapja költöztek új otthonba, ahonnan Ivett a gyerekekkel másfél héttel ezelőtt jött el, s jelenleg a szüleinél laknak. Miki nagyon szenved a hiányuk miatt, szeretné visszakapni a családját, most nagyon teper. Az biztos, hogy ezúttal komolyabb gondjaik lehetnek, ha már a nyilvánosság előtt is kommunikálták a szakítást.

Egy másik barátjuk szerint még van esély a békülésre, hiszen már többször volt példa a szakításra, de eddig mindig sikerült kibékülniük.

– Ivett is nagyon maga alatt van, hiszen a szíve mélyén szereti Mikit, és ez fordítva is így van. Azt gondolom, most időt kell neki hagyni, hogy kicsit lenyugodjon és átgondolja a dolgokat. Talán hamarosan újra egy család lesznek…

Forrás:Blikk.hu

Ezt ne hagyd ki!

Írta

Megosztom