Curtis: Győzike egy napraforgó patkány

Az elmúlt három hétben kétszer is üzent Curtis a mostanában kormánypárti körökben mozgó Gáspár Győzőnek. Győzike most vasárnap a Ferencváros rangadóján jelent meg.

Győzike a lelátón egy sála tartott a magasba, amivel az Újpest FC szurkolóinak üzenet. Ezen az állt: „zöld sasok, lila majmok”.

Curtis a Facebookra kitett egy posztot, amihez ennyit írt:

Te napraforgó Patkány… Mostmár lesz falunap és a NAV sem basztat!

Győzike mostanában kifejezetten sok fenyegető levelet kap, mióta Fideszes lett és a Békemenet első sorában vitte a molinót. Mindez azután történt, hogy a NAV rászállt. Miután letette voksát a kormánypárt mellett, a NAV is békénhagyta.

Gáspár házaspár a Mandinernek nyilatkozott. Úgy véli, ezért Curtis tehető felelőssé a mostani fenyegetésekért és megaláztatásért:

Megmondom őszintén én már félek. Huszonnégy éve vagyok közszereplő, de ilyet korábban még nem éreztem. Tegnap este elolvastam a kommenteket a közösségi platformokon és megdöbbentem. Az egy dolog, hogy rasszista megjegyzésekkel illetnek, de hogy sokan a halálomat kívánják, meg verést ígérnek, az már sok. Átlépett egy határt, amit nem szabadott volna

– nyilatkozta Győzike.

Ezt ne hagyd ki!

Írta

Megosztom