Tanórát megszakítva, rendőrökkel lakoltatták ki a diákokat egy gimnáziumból

Szürreális jelenet zajlott le ma Budapesten, a XXIII. kerületben. Rendőrségi kísérettel érkezett a bírósági végrehajtó a budapesti kerület középiskola épületéhez, ahonnan az utcára terelték a diákokat és a tanárokat, mert az épületet elárverezték. A Qualitas Gimnáziumnak 270 tanulója és 30 tanára van, akiknek az épületet ingóságaik összeszedése után azonnal el kellett hagyniuk – írja a Telex.

A kerület egyetlen működő gimnáziumának épületét is elárverezte a végrehajtó. A középiskola közleménye szerint ráadásul mindezt úgy tették hogy „a megindult végrehajtási eljárás adósa a gimnáziumunk épületének korábbi tulajdonosa volt. A végrehajtó figyelmen kívül hagyta, hogy a gimnáziumunk épülete 10 éve a fenntartójának (Qualitas Gimnáziumi Alapítvány) kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan, sőt az ingatlanon a gimnáziumunk javára fennálló haszonélvezeti jogunkat is töröltetni kívánja.”

A bírósági végrehajtó kedden a helyszínen hangosbeszélőn keresztül közölte az utcára terelt tanulókkal és diákokkal, hogy az épületet ő tavaly már elárverezte, „az árverés jogerőre emelkedett, a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált.”

„Ezt az ingatlant a mai napon mindenkinek el kell hagynia… Az ingóságait mindenki vigye el, ide nem lehet többet tanulás céljából visszajönni” – közölte a bírósági végrehajtó.

Azt, hogy hol folytathatják a diákok a tanulást, és hol dolgozhatnak a tanárok, a bírósági végrehajtó nem tudta megmondani, mondván, ő ebben nem kompetens. 

Ezt ne hagyd ki!

Írta

Megosztom